„A te nevedért, ó, Uram, bocsásd meg bűneimet, mert sok van!” (Zsolt 25,11)

„Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.” (Mk 2,5)

A történet a következő: a barátok úgy döntenek, hogy megbénult társukat oda viszik Jézushoz. Hiába a tömeg, hogy nem lehet a közelébe jutni, de minden akadályt le kell küzdeniük, mert barátjuknak, gyógyulásra van szüksége. Utat törnek, tetőt bontanak. „Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.” Jézus nem a bajban lévő, a beteg hitét nézi, hanem a barátokét, azokét akik oda vitték őt hozzá. Vannak az életünkben ilyen pillanatok, amikor senkiben és semmiben nem tudunk hinni, amikor olyan kilátástalan a helyzet, lebénulunk, hitünk elfogy. Akkor jönnek a társak, a család, barátok, de sokszor teljesen idegenek, akik segítenek, oda visznek Jézus elé, hogy ő megtudjon gyógyítani. Jönnek, akik abban a pillanatban hisznek helyettünk is és nekünk már nincs más dolgunk, mint hálával telve felállni.