„[Az ÚR] az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (Péld 3,34b)

Feltöltve: 2025. március 21.
Rovat:

„[Az ÚR] az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (Péld 3,34b)

„Versengés is támadt [a tanítványok] között, hogy melyikük a legnagyobb. Ő [Jézus] így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.” (Lk 22,24–26)

A mai Újszövetségi igénk Lukács evangéliumából származik. Jézus ezeket a szavakat az utolsó vacsorán mondja a tanítványainak, nem sokkal azután, hogy megosztotta velük a kenyeret és a bort, mint az Újszövetség jelét. Ez a különleges pillanat azonban egy váratlan vitával kezdődik: a tanítványok azon kezdenek versengeni, hogy melyikük a legnagyobb és a legfontosabb Jézus követői között. Ez egy nagyon fontos történet, amelyben Jézus arra tanítja a tanítványokat és minket, hogy mi is a valódi nagyság. Az uralkodók hatalmat gyakorolnak, magukat dicsőíttetik, és másokat arra kényszerítenek, hogy szolgálják őket. De a valódi nagyság abban rejlik, ha másoknak segítünk, másokat szolgálunk. Jézus ebben is példát mutatott: mindenkinek segített, mindenkivel szeretettel bánt., lehajolt, hogy megmossa a tanítványai lábát és végül az életét adta értünk. Ma is kísértés, hogy vágyunk az elismerésre, hogy mások szemében fontosnak tűnjünk, vagy, hogy hatalmat szerezzünk, de az igazi nagyság nem ezekben rejlik, nem a ragokban, a címekben rejlik, hanem a szeretetteljes szolgálatban, a másoknak való segítésben. Gondoljuk végig Mi hogyan tudunk segíteni másoknak a mindennapokban? Hogyan tudunk boldogságot hozni mások életébe? Minden apró kedvesség számít! Váljunk igazán naggyá!

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram