Az ÚR ezt mondta Jákóbnak: Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és viszszahozlak erre a földre. (1Móz 28,15a)

Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt. (1Thessz 5,24)

A felolvasott ószövetségi igeszakasz ismét mindenki számára ismerős bibliai történet főszereplője: Jákob. Jákob Izsák fia, Ézsau ikertestvére. Sokféleképpen láhatjuk őt, de leginkább olyan embernek mint magunk. Erősnek, gyengének, szegénynek és jómódúnak és egy csomó lelki teherrel a szívében amiket helyre kell tenni. Hiszen olyan fontos volt számára az atyai áldás, hogy még csalni is képes volt érte. Ezért el kellett hagyni a családját, úgy érezte teljesen egyedül maradt és nincs is jövő a számára. Mi is számtalanszor érzünk így, azért, hogy elérjünk valamit, amit nagyon szeretnénk, igyekszünk, erőlködünk, áldozatokat hozunk, aztán történik valami ami miatt minden semmivé válik. Mi sem látjuk a jövőnket. De mint, ahogy Jákob számára is megérkezett a válasz, úgy érkezik meg a mi életünkbe is az, ami jövőbe mutat, megtisztítja a múltunkat és széppé teszi a jelent is. Ez a válasz nem más mint az Isteni áldás, azt, hogy megőriz, nem hagy el, mert mindig velünk van nehézségben, boldogságban, gazdagságban, szegénységben.