Az Úr pedig irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus állhatatosságára...

Feltöltve: 2023. március 7.
Rovat:

Istenünk, az ÚR [...] ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! (1Kir 8,57)

Az Úr pedig irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus állhatatosságára. (2Thessz 3,5)

Az egész életünk függ attól, hogy engedjük-e Istennek, hogy irányítsa az életünket. Útmutatás, útjelzés, támogatás, irányítás. Miről is beszélünk?

Régen a repülőkön nem volt rádiós irányítás, a pilóták a földi iránypontok, hegyek, templomok alapján navigáltak. Rossz borús, ködös vagy éjszakai repülés esetén lehetetlen volt az ilyen típusú tájékozódás. A megoldást az hozta meg, hogy jelző rendszert építettek ki. Az Amerikai Egyesült Államokban találunk erre még mai látható bizonyítékot. 1924-ben hatalmas beton nyilakat tettek a földre, de, hogy éjszaka is meglehessen őket találni 25 méter magas acél oszlopokat építettek melléjük melyek tetejére gázlámpákat szereltek. Ezeket a fényeket akár 16 kilométer távolságról is látni lehetett. Alattuk kisebb jelzőfények morzézszták a jelző oszlopok kódját, hogy a pilóták pontosan tudják azt is melyik oszlop felett haladnak el. Ez a hálózat New Yorktól egészen San Franciscóig ért és 500 ilyen oszlopból állt. Ha a pilóták követték ezeket a jelzéseket könnyebben találták meg a helyes útvonalat.

Ezekhez a jelzésekhez hasonlóak Istenünk útmutatásai. A mi jelző rendszerünk az Ő parancsolatai, Jézus tanításai, a Bibliai történetek, mind-mind egy-egy vezetőfonal életünk folyamán. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat ezekre az irányadó igazságokra, hiszen Isten szerető szívéhez irányítanak bennünket.

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram