Csatangoló tábor

Feltöltve: 2019. szeptember 11.

Csatangoló tábor

A nyári szünetben is tartalmas programokra jelentkezhettek a soltvadkerti általános iskola tanulói.

A július 1-től 5-ig tartó Csatangoló tábor Erzsébet pályázat keretein belül valósulhatott meg, melyre 22 kisdiák jelentkezett. A pályázat megírásakor a célunk kettős volt. Az egyik, hogy a gyermekek kötetlenebb légkörben, de pedagógusok felügyeletében töltsenek el programokban változatos, élményekben gazdag hetet és kössenek új barátságokat. A másik, hogy a dolgozó szülők számára megoldást kínáljunk a hosszú szünidő okozta a gyermekek felügyeletét érintő problémában.

A tábor kezdetén a hangsúly a közösségépítésen volt, amikor mókás feladatok során ismerkedhettek meg egymással. Hétfőn délután kerékpárral a Lukács-parkba látogattunk el, ahol felszabadultan játszhattak a játszótéri játékokat használva. Kedden Kecskemétre tettünk egy autóbuszos kirándulást a vadaskertbe, majd a Leskowski Hangszergyűjteménybe, ahol különleges, eddig ismeretlen hangszerekkel ismerkedtünk meg, sőt, a gyerekek ki is próbálhatták őket; a napot végül a Szórakaténusz Játékmúzeumban egy tartalmas táncfoglalkozással, illetve közös játékkal zártuk. Kerékpárral ellátogattunk a Németh Lajos erdőbe, ahol Káposzta Lajos és Kévés Andor vezetésével a helyi nővény- és állatvilág érdekességeivel ismerkedhettünk meg. A gyermekek megtanulhattak biztonságosan tüzet rakni és eloltani, valamint a visszacsapó íj használatát is kipróbálhatták. Pihenésként kézműveskedhettek: sókerámiát készítettek, gyöngyöt fűztek, rajzoltak, színeztek, festettek, de az egészséges életmódra nevelés is teret kapott a foglalkozások között: a maguk által elkészített gyümölcssalátát jóízűen fogyasztották az erdei túra délutánján. A színes programok során elmélyíthették a településünkkel kapcsolatos ismereteiket is. Természetesen a kötetlen játékra is bőven jutott idő. A kerékpáros túrák során a Vadkerti-tó tanösvényét is megcsodálták, a kilátó nyújtotta látványban is gyönyörködhettek. Sikeres program volt a kalandparkba való látogatás, ahol a kötélpályán megmutathatták bátorságukat, ügyességüket. A kevésbé vállalkozó szellemű gyermekek kipróbálták a gokart-pályát, a játszótér játékait.  A hetet strandolással zártuk, ahová ingyenes belépőjegyet biztosított számunkra a Vadkert Komszolg Kft, amelyet ez úton is köszönünk. Bízunk benne, hogy sikerült minden gyermek számára örömtelivé tenni a közösen eltöltött hetet, és sok-sok szép emlékkel tartalmasabbá és gazdagabbá tenni a nyári szünetet.

A tábor vezetői Bezsenyi Orsolya és Zsámboki Róbertné (Orsi néni) voltak.

Fotók a fotótárban.

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram