

Mozgalmasan és élményekkel telinek indult a nyár első hétvégéje az alsós kisdiákok számára: június 6-án, szombaton tartottuk meg az idei DSE gyalogtúrát, amelyen ezúttal az alsó tagozatos évfolyamok képviseltették magukat.
Reggel fél 8-kor Szentendre felé vettük az irányt, egy kisebb pihenővel, majd Budapesten át a város nevezetességeit megcsodálva érkeztünk meg a célállomásra.
Bár a reggeli órákban még kissé szomorkás, borús idő fogadta a társaságot, a Dunakanyarhoz és a Pilishez érve a felhők elvonultak, és végül csodaszép, meleg napsütésben telt a túra.
A cél egy körülbelül 7 kilométeres táv teljesítése volt a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, amely bőven tartogatott látnivalókat a legkisebbek számára is. A gyerekek a Pilis legszebb, mesébe illő pontjait fedezhették fel a gyaloglás során:
A 7 kilométeres erdei kaptatók után a csapat tagjai – bár kellemesen elfáradva –, de hatalmas élményanyaggal és szerencsésen érkeztek haza a délutáni órákban.
A túra szervezője ezúton is hálásan köszöni a kísérő pedagógusok áldozatos és támogató segítségét, valamint minden alsós kisdiáknak a fegyelmezett, jókedvű részvételt!
Reméljük, jövőre is hasonlóan szép helyeken kirándulhat majd a DSE csapata, amikor is a felsős évfolyamosok vehetnek részt rajta!
Túraszervező: Kissné Ország Dóra





