„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben…” (5Móz 8,2)

„A Lélek pedig azonnal kivitte őt [Jézust] a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki.” (Mk 1,12–13)

Jézus elmegy a Jordán folyóhoz. Keresztelő János megkereszteli, alámerül a vízben. Amikor kijön leszáll rá a Lélek galamb formájában és azt mondja: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm!” Ennek a mondatnak hatalmas jelentősége van. Megerősítik Jézus hovatartozását. Amikor Jézus hallja ezeket a szavakat, tudja, hogy kinek a fiaként él, és ez segíti őt mindenben. Ezek után a Lélek „azonnal” kivitte őt a pusztába. A puszta nem egy kellemes, védett hely – sokkal inkább egy nehéz időszakot jelképez, ahol kihívásokkal kellett szembenéznie Jézusnak, meg kellett küzdenie a Sátán kísértésével, aki próbára tette őt. A hovatartozás, a gyökereink erőt adnak, hogy szembe tudjunk nézni a problémáinkkal, az a tudat, hogy Isten gyermekei vagyunk még nagyobb erőt adhat. Mint ahogyan Jézusnak erőt adott Isten szeretete abban, hogy küldetését véghez vigye, minket is megerősít az élet nehézségeiben, és lehetővé teszi számunkra, hogy ezeket a kihívásokat lehetőségként lássuk a növekedésre és változásra. Jézus is szembenézett a pusztában a kísértéssel, így tapasztalhatjuk meg mi is ezt a változást, magunk mögött hagyhatjuk a nehézségekkel teli múltat és építhetünk egy az Isten szeretetével teli jövőt.