Én már azt gondoltam ijedtemben, hogy eltaszítottál magadtól. De te meghallgattad könyörgő szavamat, amikor hozzád kiáltottam segítségért. (Zsolt 31,23)

Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (Róm 8,26)

Vajon hogyan viselkedünk, amikor mélypontra zuhan életünk? Mihez folyamodunk, ha veszteségek sorozata ér? Kit hívunk segítségül a végső kétségbeesésben? A földi élet kíméletlen valóságát megtapasztalva nemegyszer felkiáltunk: még mi érhet ezek után? Milyen baj és milyen gonoszság szakadhat még ránk? Szinte belekiáltjuk a következő sorscsapást az előzőbe. Igazságtalannak érezzük az életet, és úgy gondoljuk, Isten is elfordult tőlünk. Pedig ezeken a krízispontokon más is megtörténhet. Elkezdődhet a legőszintébb közeledés Istenhez. A mélyből szállhat a legmagasabbra imádságunk. Reménytelen helyzetből különleges módon tapasztaljuk meg a csodálatos megmenekülést. Az ilyen mélyponton Istenhez kiált a zsoltáros.

Kétkedések és elesések idején ne felejtsük el az imádság erejét. Istennek mindent elmondhatunk. A rövid sms-ek világában akár hagyományos levelet is írhatunk neki. Gárdonyi Géza szép sorai megmutatják, hogy az imádságban nincs legyőzhetetlen akadály, és nincs távolság: "Mi egyéb is az imádság, ha nem levél: a Földről az Égbe. Istenhez, Jézushoz, Máriához, szentekhez. Elmondjuk a levélben a bajunkat, és könyörgünk válaszért. Csak éppen, hogy nem szóbeli válaszért."

Hátha nekünk is sikerül. Írjuk meg a mai napon imádságos levelünket Istennek!

Uram, Istenem! Ma úgy érzem, nagyon mélyre esett életem. Nincs kedvem és ötletem sem azzal foglalkozni, merre menjek, és mit tegyek. Nagyon fáj, hogy semmi sem úgy sikerült az elmúlt napokban, ahogyan szerettem volna. Vesztes vagyok. Mutasd meg a kivezető utat. Adj nekem segítőt, aki biztat. És állíts mellém testvéreket, akik szavukkal és jelenlétükkel gyógyítanak és támogatnak. Ámen.

Szerző: Szabó Lajos