„De valóra váltom szolgáim beszédét, és követeim tervét megvalósítom. Én mondom azt Jeruzsálemnek: Lakjanak tebenned! – és Júda városainak: Épüljetek újjá!” (Ézs 44,26)
„Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.” (2Pt 1,19)
Egyre rövidebbek a nappalok és hosszabbak az éjszakák. Többször van borús idő, kevesebb a fény, lehullanak a levelek. Ez a része az ősznek és a télnek lehangoló tud lenni, de biztosak lehetünk benne, mert számtalanszor megtapasztaltuk. újra eljön a tavasz és ismét hosszabbak lesznek a nappalok, kizöldül minden. Ez nem „prófétai beszéd” ez a természet, az élet körforgása. Azt is számtalanszor megtapasztalhattuk, hogy Isten ígéretei is teljesülnek. A Biblia könyveit olvasva láthatjuk, hogy az embereknek milyen hosszú ideig kellett várni az ígért Messiás, megváltó érkezésére, de megtörtént, mert Isten megígérte, ígéretét a prófétákon keresztül tudatta népével. Jézus sokszor mondta, hogy visszatér, csak az időpontot nem mondta meg. Akkor pont az Ő prófétai beszédének ne hinnénk, pedig amit mondott az megvalósult. Elfog jönni, mert megígérte, felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívekben.