„Nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.” (1Sám 2,2)
„Erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.” (Ef 6,10)
Pál apostol azt kéri tőlünk: „Erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.” Nem azt mondja, hogy legyünk izmosabbak, bátrabbak vagy keményebbek, hanem azt, hogy Isten erejére támaszkodjunk. Sokszor azonban mi is olyan fegyverekhez nyúlunk, amelyek kívülről nagyon erősnek tűnnek, de közben mégis gyengék. Pont úgy, ahogyan a következő Koczor Tamástól származó mesében a királyfi is hitte, hogy apja páncélja védi majd meg, egészen addig míg rá nem jött, hogy egészen másfajta erőre van szüksége.
„Amikor a Fiú elindult a nagy útra, apja, a Király neki ajándékozta gyönyörű, királyi páncélját. Ősi fegyverzet volt ez, ő is apjától örökölte. Most mégis bizonytalanság töltötte el, mintha valahol titokban nem is bízna benne. Jó az, hogy ezzel ajándékozza meg a fiát? Mivel azonban ez volt a hagyomány, elhessegette rossz érzéseit.
A fiú elindult a nagy útra. Tudta, hogy a Sárkány ellen nem sok keresnivalója van, de a bátorsága erősebb volt mindennél. Ráadásul nagyon bízott a fegyverzetében. Amikor a hegyhez ért, találkozott a nagy Varázslóval. A nagy Varázsló már vagy ezer éve ott lakott a barlangban, látta a királyfiak sokaságát, fegyvereiket és kudarcaikat. Mindegyikük betért hozzá, mielőtt meghalt a Sárkány fogától. Egyikük sem hallgatott rá. Most itt van ez a Fiú. A Varázsló már előre elsiratta magában.
— Fiam, vedd fel az én páncélomat! — mondta neki is, mint a többieknek is mind. — Itt van a szelídség és a jóság, az érzékenység, a kedvesség, a megbocsátás és a jóindulat.
— Hol vannak ezek, Mester? — kérdezte a Fiú, mert nem látott semmit.
— Ha magadra húzod, meglátod őket — felelte a Varázsló.
A Fiú ugyan nevetségesnek érezte magát, mégis úgy tett, mintha felhúzta volna magára. Valami felragyogott a kezében, de aztán el is tűnt. A Fiú elvakulva hőkölt hátra, valami mégiscsak van itt.
— Nem úgy, Fiam! ― figyelmeztette a bölcs öreg. — Ahhoz, hogy ezt felvedd, le kell tenned azt a másikat.
— De hiszen akkor védetlen leszek teljesen.
— Bízz bennem! Csak az védhet meg téged, ha engedelmeskedsz.
A Fiú pedig engedelmeskedett. Levette apjától kapott páncélját, letette fegyvereit, ott állt egyszerű ruhájában, védtelenül. Megvédi‑e az, amit a Varázsló ráhúzott? Nem érezte biztonságban magát. Vagy talán csak az volt a cél, hogy letegye azt, ami eddig védte: a bátorságot, a magabiztosságot, az erősséget, az ügyességet?
Amikor kilépett a házból, fázott a védtelenségtől. A Sárkány szűkölve menekült, a páncél ragyogásától vak szemeiből hamu hullt a földre.” (Koczor Tamás)”
Ez a mese pontosan megmutatja, mit jelent az Úrban erősödni meg. A Fiú akkor lett igazán erős, amikor letette a saját erejét, és elfogadta azt a „páncélt”, amely nem látványos, de belülről ragyog: a jóságot, szelídséget, megbocsátást és engedelmességet. Ezek Isten fegyverei. És amikor ezekkel lépett ki a harcba, kiderült, hogy a Sárkány , minden félelmünk, bajunk, kísértésünk, nem a vas előtt hátrál meg, hanem az Istentől kapott fény előtt. Isten ereje akkor ragyog bennünk, amikor igazán rá merjük bízni magunkat. A karácsony időszaka pedig alkalmas arra, hogy újra megérkezzünk Isten szeretetébe, feltöltődjünk vele, és magunkra öltsük ezt a láthatatlan, mégis legerősebb páncélt. Mert aki Isten erejére támaszkodik, annak a szívébe a fény költözik és ettől a sötétség hátrálni kezd.
Istentől megáldott, boldog, békés Karácsonyt kívánok mindenkinek!