„És várom az Urat, aki Jákób háza elől eltakarta arcát, és benne reménykedem.” (Ézs 8,17)

„[Ők] izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek.” (Róm 9,4)

„És várom az Urat, aki Jákób háza elől eltakarta arcát, és benne reménykedem.” olvassuk a mai Ószövetségi igében. Ézsaiás prófétától származik, aki Isten üzenetét hirdette az embereknek. A próféta olyan, mint egy hírnök: amit Isten mond neki, azt továbbadja a népnek. Ézsaiás idejében azonban az emberek többsége nem akarta meghallani, mit mond Isten. Inkább a saját fejük után mentek, vagy más népek királyait, isteneit akarták követni. Ezért mondja a próféta: Jákób háza elől eltakarta arcát az Úr. Ez azt jelenti, hogy Isten nem védi meg őket úgy, ahogy eddig, mert a nép nem bízik benne, és nem figyel és nem hallgat Rá. A próféta ahelyett, hogy haragudna Istenre, vagy elfordulna tőle, inkább azt mondja: Várom az Urat… és benne reménykedem.! Akkor is bízik Istenben, amikor éppen nem látja, nem érzi a segítséget akkor is, amikor mások félnek, vagy másban keresnek megoldást. A mi életünkben is előfordul, hogy valami rossz történik, vagy egyedül érezzük magunkat, esetleg úgy tűnik, Isten messze van. Olyan ez, mint amikor anya vagy apa, vagy akit nagyon szeretünk nincs éppen a közelünkben, de tudjuk, hogy ők is szeretnek minket, és jönnek értünk, nem fognak magunkra hagyni. Isten ilyen: még ha nem is látjuk, akkor is bízhatunk benne. Ezért amikor elbizonytalanodunk, vagy nem értjük, miért történnek velünk bizonyos dolgok, jusson eszünkbe Ézsaiás mondata: „Várom az Urat… és benne reménykedem.” Mert Isten hűséges, még akkor is, ha mi nem mindig értjük az útjait. Ő soha nem feledkezik meg rólunk. Mi pedig bízhatunk benne, várhatunk rá, és tudhatjuk: nem vagyunk egyedül. Mert aki Istenben reménykedik, az biztos helyre építi az életét, úgy mint aki sziklára építi a házát.