„Ezért magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek.” (Zsolt 18,50)

„Ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent.” (Jel 15,4a)

Az idősödő Dávid király amikor visszatekintet az életére sok minden eszébe jutott: a menekülése Saul király haragja elől, az örökös hadakozása a Filiszteusokkal, sok győzelem, harc. Megtelt a szíve hálával és ezt egy hosszú imádságban tárta Isten elé. Mert Isten volt aki mindig megóvta Dávidot a veszélyes helyzetekben, Ő vezette a helyes döntések felé, erőt adott, bűneire pedig bocsánatot. Erről olvashatunk a tizennyolcadik Zsoltárban. Velünk is sok minden történt és történik. Ha visszatekintünk mi hogyan emlékezünk az elmúlt idő eseményeire? Milyen következtetéseket vonunk le? Látjuk-e mi is az életünkben Isten hatalmas és kegyelmes tetteit? Tudunk-e Dávid példáján mi is hálásak lenni mindezért?