Gondoljatok a távolból is az Úrra...

Feltöltve: 2023. április 17.
Rovat:

Gondoljatok a távolból is az Úrra, jusson eszetekbe Jeruzsálem! (Jer 51,50b)

Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (Ef 2,19)

Jeruzsálem. Ebben a városban állt Isten temploma abban az időben Kr.e.600 környékén a zsidó nép még úgy gondolta, hogy Isten ebben a templomba lakik és azt gondolták az az egyetlen hely ahol igazán közel lehetnek hozzá. A babiloni király Nabukodonozor megtámadta Jeruzsálemet. A serege a templomot felégette a lakosokat fogságba ejtette és Babilonba hurcolta. Az út a Szent városból nehéz volt és a foglyok szenvedését növelte a városuktól és a templomtól való elszakadás. Ezért az ebben az időben élő próféták fontos feladata volt, hogy tartsák a lelket a népben, megértessék, hogy Isten most is velük van és ne adják fel a hazatérés reményét.  Ezért mondja Jeremiás próféta: „Gondoljatok a távolból is az Úrra, jusson eszetekbe Jeruzsálem!” Amikor mi is távol vagyunk az otthonunktól fontos, hogy tudjuk, Isten mindenütt velünk van sosem vagyunk magunkra hagyva és ne felejtsük el azt sem hova tartozunk és, hogy oda bármikor visszatérhetünk. Ez a gondolat adjon mindig bátorítást.

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram