Európai hulladékcsökkentési hét (2)

Feltöltve: 2017. november 13.

Az akció neve: Hulladékcsökkentés, újrahasználat, újrahasznosítás

 

Az akció leírása

Intézményünk mindig is innovatív volt, ezért is kapcsolódtunk és kapcsolódunk be a kompetencia alapú oktatást támogató pályázatokba, programokba, projektekbe.

A „Tehetséggondozás a természettudományos tantárgyakban” jó gyakorlatunk megvalósítás során odafigyelünk a diákok általános és speciális képességeinek fejlesztésére, a tantárgyak közötti koherenciát, integrációt kihasználva egységes szemléletű természettudományos világkép kialakítására, az elméleti tudás hasznosítására a mindennapokban, környezetvédelmi problémák felismerésére és megértésére, újszerű tanulási technikák, tevékenység központú módszerek alkalmazására, a tanuláshoz szükséges együttműködés, kompetenciák fejlesztésére, hatékony ismeretszerzésre.

Az „Európai hulladékcsökkentési hét” projektbe idén először kapcsolódunk be, de a korábbi évek során folyamatosan megvalósított programjainkkal szeretnénk részt venni:

·         Iskolánk minden évben 2 alkalommal szervez papírgyűjtést a Diákönkormányzat vezetésével. Az őszi akció október 24-én lezajlott.

·         A természettudományos tehetséggondozó szakkör munkája idén az NTP-MTTD-17 nyertes pályázatunk keretében valósul meg. A szakköri tematikához kapcsolódó tevékenység:

        helyi műanyagüzem meglátogatása (GI-PLAST KFT), ahol műanyag-csomagolóanyag gyártás történik új alapanyagból és újrahasznosított hulladékból,

        szakköri foglalkozás keretében gyertyaöntés, “Víz Bár” akció (különböző típusú vizek kóstolása bekötött szemmel, úgy hogy van közte csapvíz is).

·         Kreatív újra használat: kiállítás szervezése hulladékká vált anyagok felhasználásával.

·         Hulladékcsökkentési verseny: tablókészítés, ezekből kiállítás szervezése.

·         Figyelemfelkeltő filmek vetítése a természettudományos tantárgyak tanítása során (Trashed, Plastic Paradise, Bag it!, Waste Land).

A program megvalósítása a november 20-24 között zajlik, hiszen a figyelemfelkeltő filmek vetítése és a látottak megbeszélése a tanóra keretei között valósul meg, az újrahasznosított termékek és tablók készítése otthon elvégzett egyéni vagy páros munka eredménye, a kiállítást az elkészített produktumokkal folyamatosan bővítjük a hét során.

 

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram