„Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek […] az ÚR.” (Zsolt 146,7)

„Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét.” (2Kor 9,10)

Tegyük fel, van egy kis zacskó búzamagod. Ha csak elteszed a szekrény mélyére, nem sokra mész vele. De ha elveted a földbe, akkor idővel kalászok nőnek belőle, és sokszorosát kapod vissza annak, amit elvetettél. Erről beszél Pál apostol is, amikor azt írja a korinthusiaknak: „Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét.” (2Kor 9,10) Pál ebben a levélben egy gyűjtésről ír. A jeruzsálemi keresztények nagy szegénységben éltek, ezért Pál arra biztatta a különböző gyülekezeteket, köztük a korinthusiakat is, hogy támogassák őket adományaikkal. Azt akarta megértetni velük, hogy amikor adunk, az olyan, mint amikor vetünk: nem elveszítjük, hanem egy sokkal nagyobb áldás forrásává tesszük. De ez nemcsak a pénzről szól. Az is lehet vetés, ha időt, figyelmet vagy szeretetet adunk másoknak. Ha például segítesz valakinek, aki nehéz helyzetben van, vagy egyszerűen kedves vagy valakihez, akinek rossz napja van, akkor olyan magot vetsz el, amely előbb-utóbb jó gyümölcsöt terem. Isten gondoskodik arról, hogy legyen mit vetnünk, azaz legyen, idő, szeretet, pénz vagy más jó dolog amiből adni tudunk. Ahogyan a búzamag is megsokszorozódik a földben, úgy a jó cselekedetek is áldássá lesznek, nemcsak másoknak, hanem nekünk is, a szívünk örömmel telik meg, ezáltal is megtapasztaljuk Isten gondviselő szeretetét. Tehát adj! Figyelmet, időt, szeretetet, jobbá téve ezzel is a környezeted, a világot.