Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi [...] Így adott az ember nevet minden jószágnak... (1Móz 2,19a.20)
Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. (Lk 12,6)
A veréb itt él körülöttünk falun és városban, télen és nyáron egyaránt A veréb szó a bibliában gyakran előfordul, bármelyik kistestű, ehető madarat jelöltek vele. Gyakran csapdába ejtették, megfőzték és megették őket. Egy fillér értéke 1 drahma tizedrésze. Ennyiért lehetett két verebet venni. Két fillérért négyet és egyet még adtak ajándékba. Tehát szinte nem is volt értékük. Jézus mégis azt mondja, hogy Isten még erre az értéktelennek vélt verébre is gondot fordít. Számára minden fontos, sőt az az ember külön figyelmet kap tőle. Jézus azt szeretné, hogy megértsük, hogy bízzunk Istenben, bátran bízzuk rá magunkat, hiszen Ő mindig a javunkat akarja, gondoskodik rólunk.