„Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.” (Ézs 53,3b)

„Íme, az ember!” (Jn 19,5b)

A mikor Jézust elfogták, a római helytartó, Pilátus elé vitték. A főpapok és a nép vezetői azt akarták, hogy Pilátus ítélje el Jézust, akit Isten káromlással vádoltak, mert Kaifás azon kérdésére, hogy: Te vagy-e a Messiás, az élő Isten fia? Azt válaszolta: Én vagyok. Pilátus azonban nem talált ebben semmi bűnt, ezért próbálta elengedni. Először azt javasolta, hogy engedjék el Jézust, hiszen a zsidó ünnepen szokás volt egy foglyot elengedni. De az emberek inkább egy gonosztevőt, Barabbást választottak Jézus helyett. Barabás szabadon bocsátását követően Pilátus újból a néphez fordult: „Mit tegyek azzal, akit a zsidók királyának hívtok?" A nép kiabálni kezdett: „Keresztre vele!" A helytartó ekkor arra gondolt, hogy ha megostoroztatja Jézust, az talán kielégíti a tömeg vérszomját, s utána elengedheti a vádlottat. A rómaiak, olyan brutalitással hajtották végre az ostorozást, hogy azt többnyire nem élte túl senki. Jézust - megostorozása után - Pilátus a nép elé állította és így szólt: „Íme, az ember". Pilátus azt akarta mondani ezzel: „Nézzétek, Ő csak egy ember! Megalázták, megverték, szenvedett – miért akartok még többet?” Íme az ember, az igazi ember – olyan, amilyennek Isten eredetileg megálmodta: szeretetteljes, alázatos, bátor és tiszta szívű. Jézus megmutatta számunkra, hogy lehet így élni, még akkor is, ha a világ nem mindig érti meg vagy becsüli ezt.