„Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az Úr karolja át most és mindörökké.” (Zsolt 125,2)

„Jézus így imádkozott: Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,5)

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Jézus ezekkel a szavakkal tanítványaiért imádkozott, és értünk is. Ez János evangéliumának talán egyik legszebb, legszemélyesebb része. Jézus búcsúzik. Tudja, hogy hamarosan eljön az óra, amikor elárulják, elfogják, megfeszítik. Mégis nem csak magára gondol, hanem azokra, akiket itt hagy. Számukra kér. Nem azt kéri vegye ki Isten őket a világból, hogy mentse meg őket minden bajtól, hanem azt, hogy őrizze meg őket a gonosztól. Mi valószínű azt kérnénk: „Uram, vigyél el innen, hadd legyen vége a nehézségeknek, a bántásnak, a fájdalomnak.” Jézus viszont azt mondja: Ebben a világban kell élniük. Nem menekülhetnek el onnan. De kérlek, őrizd meg őket, vigyázz rájuk. Mert ez a világ nem tökéletes. Van benne fájdalom, igazságtalanság, bűn. Néha azt érezzük, túl sok rossz történik körülöttünk: harag, hazugság, kiközösítés, bántás, háború, szenvedés és Jézus tudja, hogy ezekkel együtt kell élünk. Talán te is éltél már át olyat, amikor valaki igazságtalanul bánt veled, vagy amikor csábított valami rossz, és nehéz volt nemet mondani. Jézus azt kéri, hogy Isten ezekben a pillanatokban is legyen mellettünk, adjon erőt, óvjon és védjen ezektől a helyzetektől. A kérdés ma az lehet csupán, hogy mi akarunk-e Jézus imádságának részei lenni? Mi akarjuk-e, hogy Isten őrizzen és vezessen?