Jézus ezt mondta: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.” (Mt 26,52)

Feltöltve: 2024. szeptember 30.
Rovat:

„Odakiáltott Abnér Jóábnak: Hát szüntelenül vágnia kell a kardnak? Nem tudod, hogy keserves vége lesz ennek?” (2Sám 2,26a)

Jézus ezt mondta: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.” (Mt 26,52)

Máté evangéliumából származó újszövetségi igénk azt jelzi, hogy az erőszak, erőszakot szül, vagyis nagyon rossz módszer a konfliktusok, ellentétek, viszályok feloldására. Egy-egy feszült helyzetben könnyen meggondolatlanul válaszolunk a valós, vagy éppen vélt sérelmeinkre. Érdemes a feszült helyzetben, mielőtt bárhogyan cselekednénk, kicsit lenyugodni, elcsendesedni, magunkba nézni vagy segítségül hívni valakit aki higgadt bölcsességével mellénk áll és nyugalmat kölcsönöz. Több kiváló személyiség példája is áll előttünk, akik nehéz helyzetekben erőszak nélkül is képesek voltak tenni, harcolni. Például az egyik ilyen ember Mahatma Gandhi. „Ebben a kis és gyenge fizikumú emberben volt valami acélos, valami, ami hasonlít a kősziklára és nem hódol meg semmiféle fizikai hatalomnakTanítása szerint a szeretet és az erőszak-mentesség mindent legyőz! Meg kellene tanulni végre, hogy „az élet harcában a gyűlölet könnyen legyőzhető szeretettel.

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram