Támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha... (Dán 2,44a)
Jézus így szólt tanítványaihoz: Én örökségül adom nektek az országot, ahogyan az én Atyám is nekem adta azt; hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban... (Lk 22,29-30)
Ha végig nézel a történelmen láthatod, hogy egyetlen nagyhatalom, birodalom sem örök, csak egyedül Istené. Dániel próféta megfejtve Nebukadneccar (ha így könnyebb olvasd, így: Nabukodonozor) babiloni király álmát elmondta, hogy minden más hatalom összetörik, de szavai nem találtak meghallgatásra. Sem akkor, sem azután. Sokan megpróbáltak emberi birodalmakat építeni, például a Perzsák, Nagy Sándor, a római császárok, később Nagy Károly, Napóleon, Hitler és más diktátorok. Egyiknek sem sikerült, és azóta sem sikerül. Dániel szavai valóra váltak, úgy ahogyan azt Isten kijelentette neki. „Támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha” A kérdés, hogy hogyan juthatunk el oda? A válasz Jézus Krisztus. Ő általa, Őt követve juthatunk el Isten örök országába, mely az ember számára megismerhető és élhető élet legvégső valósága.