„[Ábrahám szolgája] így felelt nekik: Ne tartsatok vissza, hiszen az Úr szerencséssé tette utamat!” (⁠1Móz 24,56a)

„Jézus mondja: Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. ” (⁠Jn 16,7)

Képzeld el azt a pillanatot, amikor a legjobb barátod, akivel minden percet együtt töltesz, egyszer csak azt mondja: „Figyelj, nekem most el kell mennem, de hidd el, ez neked is jobb lesz!” Valószínűleg te is csak néznél rá értetlenül: „Hogy lenne már jobb, ha elmész? Ki fog velem játszani? Ki véd meg, ha baj van?” A tanítványok ott ültek Jézussal az utolsó vacsorán. Jézus volt a mindenük: Ő védte meg őket a viharban, Ő adott nekik enni a pusztában, és Ő válaszolt minden nehéz kérdésükre. Erre Jézus azt mondja: „Jobb nektek, ha elmegyek.” Biztosan azt gondolták: „Uram, ez nem lehet igaz! Hogy lenne jobb nekünk nélküled?”

Jézus nem azért ment el, hogy magára hagyja az embereket. Gondoljatok bele: amíg Jézus emberként itt járt a földön, egyszerre csak egy helyen tudott lenni. Ha éppen Jeruzsálemben volt, nem tudott ott lenni Galileában. Ha egy beteggel beszélt, a többieknek várniuk rá. Jézus azonban valami mást, valami különlegeset tervezett. Azt mondta: elküldöm a Pártfogót. A Pártfogó a Szentlélek. De ez miért is lehet jó? Azért, mert a Szentléleknek nincs szüksége vonatra, buszra vagy repülőre. Ő nem áll meg a házunk ajtaja előtt, hanem beköltözik a szívünkbe. Amikor Jézus visszament a mennybe, szabaddá tette az utat, hogy a Szentlélek által mindenkinél egyidőben ott tudjon lenni. Ott van veled a matekdolgozatnál, amikor izgulsz. Ott van veled, amikor félsz a sötétben. Ott van akkor is amikor erőre van szükséged. Jézus elment a szemünk elől, hogy beköltözhessen a lelkünkbe. Így soha, egyetlen másodpercre sem hagy magunkra.