„Kezed alkotott és megerősített, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat!” (Zsolt 119,73)
Pál írja: „Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.” (2Thessz 2,15)
Vannak dolgok, amiket mindig ugyan úgy szoktunk csinálni. Igyekszünk nem eltérni tőlük, jobban vagy kevésbé jobban de ragaszkodunk hozzájuk. Ezeket a szokásokat vagy hagyományokat szüleink, nagyszüleink, az előző generációk hagyták ránk, vagy éppen mi alakítottuk ki. Beváltak és mi sem akarunk rajtuk változtatni, mert jó így. Pál apostol is egy hagyományról ír a thesszalonikai gyülekezethez írt második levelében. A gyülekezetben ugyanis tévtanítók kezdtek működni, valótlanságokat állítottak, ezért Pál kéri a gyülekezetet, és az írásokon keresztül téged is, hogy az eredeti tanításokhoz, ’hagyományokhoz’, ragaszkodjanak, ragaszkodj, attól ne térjenek, térj el, ne hagyják magukat, ne hagyd magad megtéveszteni. Mert ezt Isten maga adta, ehhez kell ragaszkodni, ezt kell továbbadni és ez nem más mint Istennek Jézus Krisztusban felénk nyújtott, erőt adó, megtartó kegyelme. Ezt fogadd el, ebbe kapaszkodj és egyszer majd ezt a hagyományt, tudást, add át, add tovább, úgy ahogyan ezt te is kaptad hívő embereken, nagyszülőkön, szülőkön, hitoktatókon, lelkészeken keresztül.