„Mária mondta: [Isten] felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról.” (Lk 1,54)

Feltöltve: 2025. március 17.
Rovat:

„Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.” (Mik 7,18)

„Mária mondta: [Isten] felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról.” (Lk 1,54)

Hazudtál, megbántottál valakit, vagy nem tartottad be, amit megígértél. Tudod, hogy hibáztál, és érzed is a súlyát, ezért bocsánatot kérsz és az akit megbántottál, akinek hazudtál, akit becsaptál ahelyett, hogy örökre haragudna rád, azt mondja: „Megbocsátok neked, mert szeretlek.” Mikeás próféta egy olyan világban élt ahol az emberek hazudtak, kihasználták a másikat, lenézték egymást és igazságtalanul bántak másokkal. A vezetők csak a saját hasznukat keresték és nem látták, hogy közben sokan szenvednek. A prófétát ez nagyon felháborította. Úgy érezte, hogy valakinek ki kell mondania az igazságot: kemény szavakkal figyelmeztette az embereket, hogy ha így folytatják, annak következményei lesznek. De a próféta nemcsak ítéletről beszélt. Azt is elmondta, hogy Isten végső célja nem a büntetés, hanem az, hogy helyreállítsa a világot és a szeretet uralkodjon. Isten igazságos, nem bosszúálló, haragtartó, ha valaki őszintén megbánja tetteit, Ő kész elengedni a büntetést, megbocsát, mert szeret, mint az a szülő, nevelő aki megbocsát a gyermekének, amikor az rosszat tett, hiszen sokkal jobban szereti, mint amennyire haragszik rá. A próféta elmondta, megjövendölte azt is, hogy egyszer eljön valaki Betlehemből –, aki igazán helyreállítja Isten és az emberek kapcsolatát. Mi már tudjuk, hogy ez a személy Jézus volt. Általa ismertük és ismerhetjük meg igazán, milyen Isten szeretete és kegyelme.

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram