„Mert kegyelmes és irgalmas ő [az Úr], türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet!” (Jóel 2,13)

„De az [a vincellér] így válaszolt neki [a gazdának]: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!” (Lk 13,8–9)

Lukács evangéliumából származó igeszakasz Jézustól származó példázat, egy fügefáról mesél, mely a kiszáradás szélén áll. Nem terem gyümölcsöt, így annak a területnek a gazdája melyen áll kimondja rá az ítéletet: ki kell vágni. De a vincellér, a szőlők kezelésével és megőrzésével megbízott ember még haladékot kér, még egy évet, hogy gondozza, megtrágyázza a fát, hátha életre kapna. Ha ezek után sem ad gyümölcsöt, akkor kilehet vágni. Jézus ebben a példázatban a zsidó néphez szól, hiszen őket Isten választotta ki, így azt várja tőlük, hogy szeretetből az engedelmesség, jóság gyümölcseit teremjék, de a nép sokszor elfordul Istentől, egymással sem viselkednek szépen és jól. Csalódást okoztak. Ezért Isten elhatározta – mint a példázatbeli gazda, hogy ezt a különleges helyet a földön (mely az Ő szőlőskertje) elveszi tőlük. Ez az ítélet ránk is vonatkozhatna, hiszen mi is sokszor vagyunk rosszak, sokszor bántjuk egymást, nem fogadunk szót, csúnyán beszélünk és még sorolhatnám mennyi vétkünk van. De van egy jó hírem! Nem vár kegyetlen ítélet! Jézus beavatkozik, minta példázatban a vincellér. Közben jár Istennél „a szőlő gazdájánál” és haladékot, kegyelmet, bocsánatot kér számunkra. Ezzel a lehetőséggel Isten határozott jelét adja annak, hogy Ő nem elpusztítani akarja népét, hanem termővé szeretné tenni. Vagyis a változás, változtatás lehetősége rajtunk múlik, jók tudunk-e lenni, változtatni a beszédünkön, az egymáshoz való viszonyulásunkon, tudunk-e szeretetben, szeretettel élni.