Az asszonytól született ember élete rövid, tele nyugtalansággal. Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. (Jób 14,1-2)

Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. (Zsid 13,14)

A mai napon mind a két igénk az elmúlásról szól. Az Ószövetség korának emberei számára a halál a teljes véget jelentette. Jób elvesztette a reményt is, számára csak a szomorúság, a fájdalom maradt. Számunkra is hoz nehézséget, fájdalmat, betegséget az élet. De mi Jóbbal ellentétben az Újszövetség emberei vagyunk, számunkra mindig van remény. A halál nem a létezésünk vége, hanem egy mennyei élet kezdete.