„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139,23–24)

„Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz…” (Mt 7,14)

Ez a zsoltár egy őszinte, mély imádság, amelyben Dávid arra kéri Istent, hogy vizsgálja meg őt, nézzen bele a szívébe, és vezesse a helyes úton. Ez nem egy könnyű kérés, mert azt jelenti, hogy nyitottan állunk Isten előtt, és megengedjük neki, hogy rámutasson a hibáinkra, hogy aztán változhassunk. Ha belenézünk a tükörbe azt szeretnénk, hogy az egy valós, igaz képet mutasson rólunk, bár néha kellemetlen a tükörkép. Ugyanígy van ez a lelkünkkel is. Isten a tükör. Néha szeretnénk elrejteni a rossz gondolatainkat, hibáinkat, de Ő mindent lát, azt is, amit mások nem. Pontosan látja, mi van a szívünkben. De Dávid nem csak azt kéri, hogy Isten nézze meg a szívét, ha nem azt, hogy vizsgálja meg. Úgy mint ahogyan egy orvos sem csak megnézi a beteget, hanem alaposan megvizsgálja. "Nézd meg, nem járok-e téves úton" – mondja a Zsoltár. Néha azt hisszük, hogy jó irányba tartunk, de később rájövünk, hogy tévedtünk. Például lehet, hogy igazságosnak gondoljuk magunkat, de valójában kemény szívűek vagyunk másokkal. Vagy azt hisszük, hogy jót teszünk, de közben megbántunk valakit. Dávid ezért azt kéri Istentől, hogy mutassa meg neki azokat a dolgokat, amiket ő maga nem vesz észre. "Vezess az örökkévalóság útján" ne csak a jelenre figyeljünk, hanem arra is, hogy hosszú távon milyen úton járunk. Olyan ez, mint amikor GPS-t használunk: ha rossz irányba indulunk, újra kell tervezni az útvonalat. Legyen Isten a GPS-ünk, hagyjuk, hogy a legjobb irányba vezessen bennünket egész életünkben! Kérjük, mutassa meg, ha rossz irányba haladunk, hogy változtatni, korrigálni tudjunk!