Így szól az ÚR: Ti láttátok [...], hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. (2Móz 19,4)

Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. (Zsid 10,35)

A magyar értelmező szótár szerint a bizalom: 1. Annak a személynek a jövő felé irányuló érzése, érzelme, a jövőbe vetett hite, reménye, aki bízik, hisz az események, körülmények kedvező alakulásában. 2. Valakinek az olyan személyre irányuló érzése, akinek becsületességéről, helytállásáról, jó képességeiről, szándékainak helyességéről, segítőkészségéről meg van győződve, akiben bízik.

A bizalmat el lehet veszíteni. Kapcsolataink tele vannak bizonytalansággal. Csalódunk valakiben és megvonjuk tőle a bizalmat. Bízhatunk egyáltalán valakiben? A 146. Zsoltárban a következőt olvashatjuk: „Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az ÚRban van a reménysége, aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor.” Az Istenben való bizalmat általában nem akkor érezzük amikor jól alakulnak a dolgaink, hanem amikor valami nehéz, problémáink vannak, betegek vagyunk. Isten kiválasztott Népe is az Egyiptomból való szabadulás átélése után a pusztában már folyamatosan lázadozott, zúgolódott. Vajon mi különbek vagyunk? A mi megtapasztalásaink meddig tartanak ki? „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van” mondja a mai napra szánt igénk. Ez arra tanít: bármi is történjen velem, bízzak Istenben, mert Ő hűséges, Ő nem csal meg és a szuperjó napokon se feledkezzek meg erről.