Istenem, elcsügged a lelkem, azért terád gondolok... (Zsolt 42,7)

Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. (Jn 14,18)

A kérdés mely oly sokszor hangzik el: Hogy vagy? Hogy vagyunk és hogy van a Zsoltár írója? A Zsoltár írója, aki távol van a jeruzsálemi templomtól, babiloni fogságban. Ebben az időben még úgy gondolták, hogy Istenhez közel lenni a jeruzsálemi templomban lehet, ott lehet igazán kitárni a szívünket, megmutatni, ami bennünk van, ezért visszaemlékszik arra az időre mikor még otthon lehetett, a templom közelében.

Amikor hiányzik valami, vagy valaki, mi is akkor érezzük igazán, hogy mennyire jó együtt lenni, mennyire jó, hogy nekünk az a valami megvan. A hiány az fájdalmas, nem jó érzés. Viszont mint ahogyan az a Zsoltár írója is teszi, Isten elé vihetjük, neki elmondhatunk mindent. Elmondhatjuk azt, hogy, hogy vagyunk, jól vagy éppen nem jól, örömünk van, vagy bánatuk, Vele élhetjük át, Vele élhetjük meg. A hívő ember különleges lehetősége ez. Mert, Ő mindig, mindenütt jelen van az életünkben, ettől pedig minden még a fájdalom is reménytelivé válik.