„Ő [Isten] ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak.” (Dán 2,21c)

„Őt [Krisztust] tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: »Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.«” (1Kor 1,30b–31)

Szeretünk dicsekedni. Szeretjük elmondani, megmutatni mink van, milyen cipőnk, ruhánk, táskánk, vagy szeretünk arról beszélni mit értünk el, mit tettünk le az asztalra, milyen munkánk van, mennyit keresünk, hol nyaraltunk, milyen a házunk, autónk, telefonunk. Ilyenkor, főleg ha mások dicsekszenek érzékeljük, ez nem szép, nem helyes, sőt egyenesen visszatetsző dolog. Viszont a Bibliában többször olvashatjuk, hogy Isten dicsekvésre tanítja az embert. Akkor mi is van, hogy van ez? Isten nem akar lebeszélni la dicsekvésről, hanem más irányba fordítja a tekintetünket, magunkról Őrá, ha már valaki dicsekedni akar, akkor ne mulandó dolgokkal dicsekedjék, hanem olyasvalamivel, ami örök értékű. Értékesebb minden világi bölcsességnél és hatalomnál az igazi istenismeret, ami a szeretet és az igazság forrása, mely az ember egész magatartását meghatározza. Legyen Isten a dicsekvésünk középpontja!