„Örömre derülnek, kik rátekintenek [az ÚRra], nem pirul az arcuk.” (Zsolt 34,6)

„Jézus mondja: Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (Jn 13,15)

Ez az ige Jézus utolsó vacsoráján hangzik el, közvetlenül azután, hogy megmosta tanítványai lábát. Ez a cselekedet különleges jelentőséggel bír, de nagyon meghökkentette a tanítványait is. Hiszen a korabeli zsidó kultúrában a lábmosás a szolgák feladata volt, amit a tanítványok semmiképpen nem tekintettek méltónak a Mesterhez. Mégis, Jézus ezt a munkát magára vállalta, megmutatva, hogy a szeretet nem ranghoz kötött, hanem cselekedetekben mutatkozik meg. Jézus mindvégig szerette tanítványait, nem válogatott közülük, hanem mindenkit elfogadott olyannak, amilyen volt. Még Júdást is, aki elárulta őt, s Pétert is, aki megtagadta. Ez a szeretet nem az érdemekre épült, hanem Isten kegyelmének kifejezése volt. A mi életünkben is érdemes megvizsgálni, hogy amikor csinálunk valamit azt miért is tesszük. Rutinból, megszokásból, kötelességből, szánalomból? Jézus arra tanít, hogy a szeretet legyen minden cselekedetünk, tettünk alapja. Ha szeretettel segítünk, szeretettel bátorítjuk a másikat, ha szeretettel végezzük a feladatainkat, akkor az egészen mássá teszi az emberek közötti kapcsolatokat, mert a szeretet az az olaj, amely megkönnyíti az emberi kapcsolatok működését. Nélküle az élet keménnyé, rideggé válik. Jézus nemcsak tanított a szeretetről, hanem élete minden pillanatában meg is élte azt, így élt. Az ő példája arra hív, hogy mi is így viszonyuljunk embertársainkhoz, segítsünk, szolgáljunk feltétel nélkül, a szívünkből fakadó szeretettel.