„Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet.” (Zsolt 5,12c)

„Ők [az apostolok] pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért; és nem hagytak fel a naponkénti tanítással a templomban és házanként, és hirdették, hogy Jézus a Krisztus.” (ApCsel 5,41–42)

A mai Újszövetségi ige is a tanítványokról szól. Jézus mennybemenetele után ők tanítottak Jézus parancsolata szerint: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet” De nem volt könnyű dolguk. A vallási vezetők, a nagytanács megtiltotta nekik, hogy Jézusról beszéljenek. Megfenyegették, meg is verték őket. Azt akarták, hogy féljenek, és hallgassanak. De ők nem így tettek, hanem örömmel mentek el. Miért? Mert úgy érezték: Jézusért szenvedni megtiszteltetés. Hűségesek maradtak Jézushoz, nem tagadták meg hitüket és ez olyan örömöt adott nekik, amit semmilyen fájdalom nem tudott elvenni. Ezután is naponta tanítottak, hirdették, hogy Jézus a Krisztus. Mindenhová vitték az örömhírt. Vajon mit üzen ez nekünk? Azt, hogy vannak dolgok, amiket nem könnyű megtenni, de ha megteszed jó érzéssel tölt el. Például kiállni a másik mellett, ha bántják. Segíteni másoknak, kedvesnek lenni akkor is amikor mások nem azok. Az apostolok példát mutatnak: nem adták fel, és nem hallgattak. Tégy te is így, hirdesd Jézus: kitartó szeretettel, egy-egy jó szóval, imádsággal, azzal, hogy jót teszel, amikor senki más nem tenné.