pizza-nap

Feltöltve: 2016. február 10.

Pizza-nap a 4.a osztályban

Vége az első félévnek. A félévi dolgozatok, felmérések véget értek és a féléves munka
gyümölcse a félévi bizonyítvány is kiosztásra került. Nem könnyű időszak zárult a gyerekek
életében, hiszen kemény munka volt egy-egy szép bizonyítvány megszerzésében. Mindezeket
pedig a 4. a osztály egy jól megérdemelt Pizza-nap projekttel koronázta meg. Bizony már a
délelőtt folyamán elkezdődtek az előkészületek. Megtervezték a személyre szóló pizzájukat, a
feltéteket feltüntetve és fantázianévvel ellátva, majd lerajzolták és megszerkesztették a közös
étlapot, melybe mindenki saját pizzája belekerült. A pizza tésztáját saját kezűleg gyúrták be a
gyerekek, ügyesen futtatva az élesztőt és pontosan kimérve a szükséges hozzávalókat. Az
iskola leány technika terme pedig erre a délutánra egy igazi kis olasz pizzériává alakult át.
Egyenként saját kis tésztájukat feldíszítették ki-ki a kedvenc hozzávalójával és mehetett is a
sütőbe. Bizony jó, hogy két sütő is van, mert a gyerekek így is alig bírták kivárni, hogy
elkészüljenek a finomságok és ne csak az illatokat érezzék, ami már az egész felső tagozat
folyosóját elárasztották. A siker pedig nem maradhatott el, mi sem bizonyítva azt jobban,
hogy az utolsó morzsáig, minden elfogyott és máris elkezdték tervezni egy újabb sütés
lehetőségét.

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram