Segíts meg, URam, Istenem! Szabadíts meg kegyelmesen! (Zsolt 109,26)

Amikor azonban [Péter] az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? (Mt 14,30-31)

Máté evangélista egy különleges eseményről mesél a mai napra kijelölt igénkben. Az ötezer ember megvendégelése után Jézus egyedül akart maradni imádkozni ezért megkérte a tanítványait szálljanak hajóba és menjenek át a túlsó partra. A tanítványok már messze eltávolodtak a parttól és a hatalmas ellenszélben hánykódott a hajójuk. Már hajnalodott amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren oda ment hozzájuk. Nagyon megijedtek, de Jézus megnyugtatta őket. De Péter bizonyítékot akart ezért azt mondta: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” Jézus mondta neki, hogy jöjj és ő el is indult, de megijedt és süllyedni kezdett s felkiáltott: „Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” (Ezt a jelenetet ábrázolja az evangélikus templomunk oltárképe)

Mi is ismerjük ezt az érzést: harcolunk az élet tengerén háborgó elemekkel és amikor Isten mellénk lép, hogy segítsen mi pedig nem ismerjük fel, pedig számtalanszor volt már mellettünk, számtalanszol segített már át a nehézségeken. De folyton levesszük a tekintetünk róla, folyton kételkedünk, mint ahogy Péter tette és elmerülünk a nehézségeinkben. Pedig nem kell mást tennünk, mint hinni, bízni Benne és megtapasztaljuk kegyelmét, mely szabadító erővel a nehézségek fölé emel és biztonságban tart meg.