„Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?” (Zsolt 42,3)
„Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. ” (2Kor 5,6–7)
Tanárként kíváncsi voltam arra, hogy a tanulók hogyan értelmezik a Bibliai igéket, milyen érzéseket vált ki belőlük. Ezért a mai napon rendhagyó módon két nyolcadikos és egy ötödikes gyermek gondolatait osztom meg az Újszövetségi ige magyarázataként.
„Ez az ige Pál második Korinthusiakhoz írott levelében található. Amíg itt a Földön vagyunk, nem tudunk eléggé közel lenni az Úrhoz, nem tudunk eléggé bízni benne. Bízni sok mindenkiben lehet. Szülőben, testvérben, barátban, tanárban, de a legfontosabb, hogy bízzunk, higgyünk az Úrban.” /Gangl Dorka/
„Ez az ige Pál második korinthusi leveléből van. Ameddig itt a Földön vagyunk fizikailag távol vagyunk Istentől, de ha hiszünk közel lehetünk hozzá. Attól, hogy nem látjuk Istent, még tudunk benne hinni. Bizakodunk benne, hogy a földi élet után személyesen is láthatjuk majd. Hinni sokszor nehéz olyan valakiben, akit személyesen nem ismerünk. /Gangl Hanna/
Nem az a fontos, hogy távolságban, milyen messze vagyunk az Úrtól, hanem, hogy hitben, milyen közel vagyunk. Tudjuk, hogy Istent nem látjuk, de hitben Vele vagyunk.” /Bódi-Borbényi Zente/
A gyerekek gondolatai is megmutatják, hogy a hit nem arról szól, mennyit látunk, hanem arról, mennyire bízunk. Lehet, hogy Istent nem látjuk a szemünkkel, de érezhetjük a szívünkkel: amikor imádkozunk, amikor erőt kapunk nehéz helyzetekben, amikor békesség költözik belénk. A hit hidat épít köztünk és Isten között. Nem a távolság számít, hanem a kapcsolat. És ebben a kapcsolatban mindannyian növekedhetünk, kicsik és nagyok egyaránt.