„Van-e kőszikla Istenünkön kívül?” (Zsolt 18,32b)

„Pál mondta: Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.” (2Kor 1,9–10)

Van-e kőszikla Istenünkön kívül? Ez a kérdés, ami inkább kijelentés, egy olyan korban hangzik el, amikor nagyon sok minden változik, megrendül. Akkor is, és most is. A kőszikla a Bibliában azt jelenti: valami szilárd, biztos, megbízható. Olyasmi, ami nem mozdul el, még akkor sem, ha minden más igen. Gondolj csak bele: egy földrengés, egy árvíz vagy egy vihar után derül ki, hogy mire épült egy ház. És nemcsak házakkal van ez így, így van ez az életünkkel is. A zsoltár azt mondja: nincs más kőszikla, csak az Isten. Nincs más, akihez végső soron mindig vissza lehet térni, aki nem omlik össze, nem változik meg, nem mondja azt egyik nap, hogy „szeretlek”, másnap meg azt, hogy „mégse érdekel, mi van veled”. De mit jelent ez a mi életünkben, ahol ugyan úgy vannak viharok? Például: Egy olyan döntés, amit nem könnyen tudsz meghozni, egy csalódás, egy veszteség, betegség, egyszerűen amikor úgy érzed semmi sem biztos, semmi sem működik. Ilyenkor derül ki, hogy milyen alapra építkezel. Hogy van-e valami, vagy inkább Valaki, aki akkor is megtart, amikor minden más szétesik. Legyen Isten a te alapod is!