„Van-e valami lehetetlen az Úr számára?” (1Móz 18,14a)

„Végül pedig megjelent [Jézus] magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.” (Mk 16,14)

„Van-e valami lehetetlen az Úr számára?” kérdezi Isten Ábrahámtól és Sárától, amikor megígéri nekik, hogy idős koruk ellenére gyermekük születik. Sára nevet, mert emberileg nézve ez valóban lehetetlennek tűnik. De Isten ezzel a kérdéssel emlékezteti őket és minket is: Ő másként látja a lehetőségeket. Ami számunkra határ, akadály, vagy végállomás, az számára csak új kezdet jelent. A második igeversben Jézus a tanítványait szembesíti a hitetlenségükkel. Pedig ők már sok csodát láttak: a vihar elcsendesítését, betegeket, akiket meggyógyított, a kenyérszaporítást. Mégis, amikor mások meséltek nekik arról, hogy Jézus feltámadt, nem akarták, nem tudták elhinni, a kemény szívük, zárva marad a remény előtt. De Jézus nem hagyta magukra őket odament hozzájuk, megjelent nekik újra és újra, hogy ha másként nem legalább a szemüknek higgyenek. Ez a két igevers együtt fontos üzenetet hordoz: Isten dolgai sokszor túl mutatnak azon, amit mi el tudunk képzelni. Mint ahogyan a tanítványoknak nekünk sem mindig könnyű hinni bennük. De ettől még igazak. Isten nem fordul el tőlünk akkor sem, ha hitünk meginog, újra és újra megmutatja magát, megerősít, elgondolkodtat, és bátorít és felteszi a kérdést: „Van-e valami lehetetlen az Úr számára?”