2023-1-HU01-KA121-SCH-000124356

Feltöltve: 2024. március 4.
Rovat:

Tervezés, megítélt támogatás

Iskolánk még 2021-ben nyerte el az akkor még újdonságnak számító hét évre szóló Erasmus akkreditációt, két pályázati évünk lezárult, a harmadik évre vonatkozó költségvetési kérelmünket is elfogadták. A 2023/24-es időszakban 40 mobilitást tervezünk megvalósítani. 24 diákunk angol nyelvű projekteken vehet majd részt a tavaszi időszakban. Iskolánk igazgatója egy portugál iskolával vette fel a kapcsolatot azzal a céllal, hogy a pályázati évben kölcsönös iskolalátogatást tudjunk megvalósítani, melyek tapasztalatait a későbbi közös projektekben szeretnénk kamatoztatni. Pályázatunkba új belépőket is bevonunk, közülük többen nyelvtanfolyamon fejlesztik majd nyelvtudásukat. Kollégáink különböző témájú tanártovábbképzésen képzik majd magukat.  A Nemzeti Iroda által megítélt 67.129 euró támogatásnak köszönhetően a terveink megvalósulásának anyagi fedezete is biztosított.

  1. mobilitás - Rovinj
  2. mobilitás - Párizs
  3. mobilitás - Porto
  4. mobilitás - Diákok csoportos mobilitásai
  5. mobilitás - Ferragudo
  6. mobilitás - Ferragudo
  7. mobilitás - Ferragudo
  8. mobilitás - Palermo
  9. mobilitás - Valencia
  10. mobilitás - St. Julian's
  11. mobilitás - St. Julian's
  12. mobilitás - St. Julian's
  13. mobilitás - Regensburg
  14. mobilitás - Regensburg
  15. mobilitás - Split
  16. mobilitás - Rovinj
  17. mobilitás - Rovinj

Összegzés

Erasmus akkreditációnk harmadik éve lezárult. A megítélt 67.129 eurót maradéktalanul felhasználtuk, a lehető legjobb hasznosulás érdekében 131 eurót tettünk mellé, így összesen 67.260 eurót használtunk fel a 15 hónap folyamán. 40 mobilitást terveztünk, végül 43 mobilitást tudtunk megvalósítani.

24 diákunk vett részt Bragában, Portugáliában két különböző témájú projektben. Egyik csoport témaköre a környezeti fenntarthatóság, a másiké IKT eszközök és kultúra volt, amit portugál diákokkal közösen dolgoztak fel angolul. 

19 mobilitásban vettek részt munkatársaink. 3 fő vett részt job-shadowing tevékenységben szintén Portugáliában, Canelasban, ahol a portugál iskolarendszert tanulmányozták. Ugyan nem tartozik szervesen ehhez a pályázathoz, de a kialakult kapcsolatunk révén ebben a pályázati éveben két delegáció is meglátogatta iskolánkat Canelasból, 3 fő végzett job-shadowing tevékenységet, majd egy sajátos nevelési igényű csoportot láttunk vendégül kísérő tanáraikkal. A pályázatba úgy belépők is részt vettek, közülük 4 fő nyelvtanfolyamon képezte magát, hogy a következő pályázati évben már tanártovábbképzésen vehessen részt. 12 olyan mobilitásunk volt, ahol tanáraink módszertani képzésen vettek részt változatos témákban.

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram